Az ZMKI jogelődje az Ifjúsági Ház 1971-ben épült, 1973-tól fenntartója Zalaegerszeg Város Tanácsa volt. 1975-ben az épület jelentős bővítésével tevékenysége is gazdagodott, egyre jelentősebb szerepet vállalt a felnőttek művelődésében kiállításaival, irodalmi estjeivel, színházi előadásaival, képzéseivel.
1981. július 1-jétől Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ elnevezéssel, a Zala Megyei Tanács közművelődési módszertani intézményeként 23 évig szervezte a megye kulturális életét, szolgáltatásaival és közösségi programjaival jelen volt a 257 település többségében.
Az MMIK jogutódja először a Megyei Művelődési és Képzési Központ – majd a Megyei Pedagógiai Intézettel történő összevonást követően, 2004. április 1-jével létrejött a Zala Megyei Művelődési és Pedagógiai Intézet, Szakképző Iskola.
Az 1997. évi CXL. Törvény alapján a megyei önkormányzat a megye települései, önkormányzatai, közművelődési intézményei részére a közművelődési tevékenység elősegítése és fejlesztése érdekében közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásról gondoskodik. A Zala Megyei Közgyűlés, mint fenntartó a feladatok ellátására intézményünket jelölte ki a 15/1999.(VII. 1.) Közgyűlés Rendelete alapján.
A Zala Megyei Közgyűlés 69/2007. (VI.21.) KH határozatának 2/e. pontja, valamint Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 181/2007.sz. határozatának 1. és 2. pontja alapján a Zala Megyei Önkormányzat és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város között létrejött, 2007. augusztus 24-én kelt megállapodás 1. pontja tartalmazza, hogy 2007. augusztus 30-i hatállyal a megyei önkormányzat az általa ellátott megyei közművelődési feladatokat átadja, a városi önkormányzat átveszi, és azt a Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ szakmailag önálló intézményegységében látja el.
A megyei önkormányzat számára törvény által kötelező feladatként előírt közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás működési feltételei biztosítottak voltak.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztálya által lefolytatott szakmai vizsgálat jelentése – a megyei feladatellátás jövőjére vonatkozóan – ajánlást tett egy önálló megyei közművelődési szolgáltató intézet létrehozására.
A Zala Megyei Közgyűlés 2009. február 13-i ülésén döntött a Zala Megyei Közművelődési Intézmény alapításáról, majd 2009. március 18. ülésén a 2009. július 1. nappal működését megkezdő intézmény Alapító okiratát elfogadta, továbbá (2009. április 24-i ülésén) módosította a feladatellátásról szóló 15/1999. (VII.1.) KR számú rendeletét. |